Hogyan használjuk helyesen a Flabélos-t?

Nagyon fontos, hogy minden, de főként a legelső alkalommal az alábbi instrukciók alapján kezdjük el a Flabélos használatát.
Álljunk csípőszéles terpeszben a gépen, közben a lábfejek párhuzamosan előrenéznek. Az ízületek védelme és a hatékonyabb izommunka érdekében hajlítsuk be a térdeket lazán, a medencénket pedig billentsük előre. Ebben a pozícióban húzzunk ki magunkat, nézzünk egyenesen előre és nyújtózzunk fejtetővel – mintha föntről húznának bennünket. Szükség esetén kapaszkodjunk a fogantyúba. A Flabélos használata során végig kismértékben feszítenünk kell magunkat, tehát nem szabad „nyárfalevélként vagy kocsonyaként” rezegnünk-remegnünk rajta. (Ez a tartás számos sportnál és fitneszirányzatnál a kiinduló pozíció.) Amennyiben valaki biztosabbnak érzi, akkor először talajon vagy tükör előtt próbálja begyakorolni és megtartani a mozdulatot, mert a helyes testtartást a vibrációs tréning teljes ideje alatt fenn kell tartani, hiszen ez a kulcsa mindennek.

Végezhetünk különböző gyakorlatokat is a Flabélos-on, de az ízületeinket mindig védett helyzetben kell tartanunk, és a helyes fejtartásra is mindig figyeljünk oda. Ha a tréning során a fej nagyon kileng, akkor ez azt jelenti, hogy az illető vagy nem tartja magát elég feszesen, vagy nem helyes a felvett pozíció. Ebben az esetben a fokozat számát mindenképpen csökkenteni kell. Azok esetében pedig, akik stabilan képesek tartani a fejüket, illetve a kiindulási pozíciót is, természetesen növelhető a fokozat száma, de az azok közötti váltásra is mindenképp fokozatosan térjenek át. Átlagos kondíció esetén általánosan elmondható szabály, hogy minél magasabb fokozaton használja valaki a készüléket, annál kisebb legyen a terpeszszélessége. Jobb erőnlét esetén úgy is növelhető az edzés hatékonysága, hogy először inkább a terpeszszélességen változtatunk, majd csak ezt követően kapcsoljuk magasabb fokozatra a Flabélos-t. Természetesen ebben az esetben is a fokozatosságot tartsuk szem előtt, hiszen időt kell adnunk a szervezetünknek a hatékonyabb terheléshez való hozzászokáshoz.

A Flabélos használatát követően ne feledkezzünk meg a minőségi folyadék-utánpótlásról!

Még többet szeretnél tudni?

Olvass tovább a FLABéLOS-ról!